Öt koncertből álló fellépéssorozatra készül Kecskeméten a Nemzeti Ifjúsági Kórus, amelynek 48 énekese a Kárpát-medence minden részéből érkezett.

Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyok a repertoár összeállításánál arra törekedtek, hogy a kórus műsora jól példázza a 20-21. századi magyar kórusirodalom gazdagságát. Kodály Zoltán, Szokolay Sándor, Orbán György, Vajda János, Gyöngyösi Levente művei mellett a koncerteken három olyan új darab is felcsendül – Bella Máté, Fekete Gyula és Tóth Péter szerzeményei -, amelyek az együttes felkérésére készültek – olvasható a szervező Filharmónia Magyarország MTI-hez eljuttatott közleményében.


A Nemzeti Ifjúsági Kórus először július 23-án Tihanyban lép fel, majd 25-én Debrecen, 26-án pedig Békéscsaba következik. Kecskeméten a kórus a Kodály Művészeti Fesztiválon mutatja be új műsorát július 28-án. A turné július 29-én Budapesten, a Pesti Vigadóban zárul. A tihanyi, a debreceni, a békéscsabai és a budapesti koncertek ingyenesen látogathatók, utóbbira regisztráció szükséges.


Mint írják, a Nemzeti Ifjúsági Kórus célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jegyében a nemzeti jelzőhöz méltó színvonalon mutassa be a 20-21. századi magyar kórusirodalom legjavát, a Kodály Zoltán nevével fémjelzett magas szintű zenei nevelés eredményeit, valamint közösségépítő erejét.


A kórus 2018-ban, a Kodály-emlékévben Kodály Zoltánné Péczely Sarolta fővédnökségével alakult meg és a Kárpát-medence minden részéből várták a fiatal énekeseket. A kiválasztásnál nem feltétel a zenei végzettség, a kiváló énektudással rendelkező fiatalok között éppúgy vannak zenészek, mint vegyész vagy orvostanhallgató.

A változó összetételű együttes már két sikeres nyári programon van túl. Három éve Keszthely, Bécs, Galánta, Budapest és Kecskemét voltak a turné állomásai, 2019-ben egy kecskeméti és egy budapesti koncert mellett az együttes óriási sikerrel képviselte a magyar kórusművészetet Birminghamben, a Brit Kóruskarnagyok Országos Szövetségének konferenciáján. Az elmúlt évben, a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára a nemzeti összetartozást kifejező turnéval készült a kórus Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Kecskemét és Budapest állomásokkal, de a koronavírus-járvány meghiúsította a terveket.

Forrás: MTI