Az első nő, aki magyarként tagja lett a neves grémiumnak. Jelölhet tagokat az akadémiára mostantól és szavazhat a nemzetközi Emmy-jelöltekre is. 

Ma délután jelentették be, hogy az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért 2019-ben nemzetközi Emmy-díjat kapó Gera Marinát a Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémia (The International Academy of Television Arts & Sciences) tagjává választották.

Az akadémiai tagság nem jár együtt a díjjal, azt jelölés után a tagság szavazza meg, és élethosszig tart.

Lengyelországból jött a jelölés

A legutóbbi nemzetközi Emmy-díjátadó előtt Gera Marina is előzsűrizett, de a jelölés így is meglepte. „Váratlan helyről jött” – mondta erről a Forbes.hu-nak. A lengyel Pola Hempowicz producer jelölte ugyanis, aki első lengyel nőként lett az akadémia tagja, és aktívan nézelődött a régióban, ki járhatna be hozzá hasonló utat. A jelölés után beadott jelentkezést az akadémia megszavazta, így most már Gera is elmondhatja magáról,

ő az első nő Magyarországról, aki tagja lett a neves grémiumnak.

A színművész díjazottként is első volt, rajta kívül magyar még nem kapta meg a nemzetközi Emmy-díjat.   

A produceri munkába is belekóstolt 

Gera Marina épp egy évvel ezelőtt – Borbély Alexandrával és Enyedi Ildikóval együtt – szerepelt a Forbes címlapján. Akkor beszélt nekünk arról, hogy dolgozik a nemzetközi karrierjének beindításán, amihez nagy lökést adott az Emmy, az akadémia mostani döntésében is szerepet játszhatott, hogy díjazott volt.

Az elmúlt egy évben két filmet, köztük egy nemzetközi produkciót,  forgatott, közben igyekezett menedzselni nemzetközi kapcsolatait is. Legújabb projektjeiben már kreatív producerként is jelen van, de mint a Forbes.hu-nak elmondta, egyáltalán nem távolodik el a színészettől, csak komplexebb módon vesz részt az alkotófolyamatokban.

Akadémiai tagságát és az azzal járó nemzetközi kapcsolatrendszert, lehetőségeket szeretné a magyar film ügyében is kamatoztatni, a nemzetközi Emmy-díj győzteseit a tagok választják ki, és Gera maga is jelölhet majd mostantól tagságra filmes szakembereket, színészeket.

A Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémiáját 1969-ben alapították, a New York-i székhelyű szervezet az televíziós ipar egyik fontos fóruma, több mint 50 országból vannak tagjai. A szervezet egyik fontos missziója, hogy elismerje és kiemelje az – USA-n kívüli – nemzetközi tévés piac kiváló teljesítményeit, ezért évente kiosztják a nemzetközi Emmy-díjat, összesen 20 kategóriában. A tagság – ha éppen nincs világjárvány – évente három-négy alkalommal össze is gyűlik, hogy az iparági szereplők tovább építsék kapcsolataikat és megosszák egymással tapasztalataikat.

Gera mellett a Kovács Dániel Richárd, az RTL Klub rendező-producere is tagja lett az akadémiának. Tavaly Káel Csaba, filmügyi kormánybiztos lett tag, amiben az Örök télnek is nagy szerepe volt.