Fogadjunk, hogy neked is van otthon a fiókodban legalább 5-6 olyan zoknid, aminek a párja csak úgy eltűnt az éterben! Még a pillanat megvan, hogy levetted zuhanyozás előtt, de valahol ez és a teregetés között teljesen nyoma veszett. Néha szerencsések vagyunk, és előkerülnek egy szekrény mögül vagy a fiókból (hogy került oda vissza?!), de az esetek többségében a meglévő fél pár zoknik lassan, de biztosan törölgető rongyokká alakulnak át.

A kérdés már minden nő és férfi fejében megfordult: oké, hogy elvesznek a zoknik, de mégis hova? Brit kutatók statisztikája alapján éves szinten 15 darab zoknit veszítünk el, ami életünk során több, mint 1000 darabot is jelenthet! Egy idő után már tényleg az tűnhet a leghihetőbb magyarázatnak, hogy elvitték a csenőmanók, de mi most utánajártunk, és elhoztuk a leggyakoribb válaszokat.

Az estek többségében erről az 5 helyről kerülnek elő a fél pár zoknik, úgyhogy itt érdemes először keresned őket.

  1. Ha van a lakásban kutyád vagy cicád, akkor elsők között érdemes ellenőrizned, nem nyúlták-e le ők valamikor! A macskák például előszeretettel rejtik el a lakás különböző pontjaira az apró tárgyakat (a kanapé alatt egészen meglepő dolgokra bukkanhatsz), de a kutyáknál sem ritka, hogy valamit, ami a gazdi illatát rejti magában, magukkal visznek az alvóhelyük közelébe.
  2. Nézz be az ágyad alá is! Este, amikor fáradtan leveszed a zoknidat, könnyedén ott felejtheted az ágy mellett, amit aztán ébredés után véletlenül berúghatsz alá. Ez már csak azért is fontos, mert ha nem ellenőrzöd alaposan, a porszívózás közben könnyen felszippanthatod.
  3. Ha nagyon apró ruhadarabokról van szó, azok bizony képesek eltűnni a mosógép belsejében! Van, hogy a dob mögé szorulnak be, máskor a gumírozás alá, sőt, korábban a Twitteren hatalmasat futott egy kép, ahol meglepő dolgokat találtak mosógépszerelés közben. A fotón jól látható, hogy amikor a családfő eltávolította a gép alsó paneljét, az összes elveszett zokni előkerült. Ha nincs más elképzelésed, és a gép is furcsa hangokat ad ki mostanában, érdemes lehet megnézni, nincs-e a belsejében néhány elkallódott darab!
  4. Amikor nadrágokat, vastagabb pulcsikat mosol, mindig duplán kell ellenőrizni őket. Az esetek többségében ugyanis a zokni könnyedén meglapul a nadrág szárában vagy akár a pulóver belsejébe szorulva, ami azt is jelenti, hogy így nem fog elég higiénikusan megtisztulni a mosás alatt. A másik gyakori hely még a partnered, gyerekeid fiókja lesz: sokszor a pakolás során kerülnek rossz helyre, majd a fiók hátuljában elfelejtődnek.
  5. Érdemes körbenézni a fürdőszoba minden sarkában, mert a legtöbb zokni a mosógép mögül, alól, és egyéb bútorok közé szorulva kerül elő végül. Amikor kipakolod a szennyesládát, észrevétlenül kigurulhat a zokni, amit aztán csak egy alapos, bútorelhúzogatós nagytakarítás után találsz meg újra. Általában pont azután, hogy a másik párt befogod törölgetésre.

https://www.joy.hu/fel-par-elveszett-zoknik-innen-kerulnek-elo-139132