Több mint százmillió forintból újították fel a fertődi Esterházy-kastély Rózsaházát, amely a kedden megnyílt Cziráky Margit Rózsakerttel együtt látogatható – közölte az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a rekonstrukciós munkálatokra a Velux Alapítványok több mint 80 millió forintot, a kormány pedig 26,5 millió forintot biztosított.
A kivitelező a Becska és Társai Építőipari Kft. volt, amely egyebek mellett a 140 négyzetméteres épületen kicserélte a tetőt és a födémet, felújította a teljes gépészeti- és elektromos rendszert, renoválta a homlokzatot és mozgáskorlátozottak számára is kialakított egy mosdóblokkot.


Megújult továbbá a Rózsaház környezete is, térkövet tettek le, növényeket ültettek, füvesítettek és kerítést építettek.
A Rózsaház elsődleges funkciója a Cziráky Margit Rózsakertbe érkező vendégek fogadása és kiszolgáló helyiségként történő használata. Az épületben dísztermet alakítottak ki, amely a hozzá tartozó előkészítő helyiségekkel kiállítások rendezésére és egyéb rendezvények lebonyolítására is alkalmas.
A fertődi Esterházy-kastély egykori főkertészi lakját tudományos dokumentációk alapján 1906-ban építették át Hulesch Károly hercegi főkertész részére. Az épület a kastély 18. századi konyhakertjének északi határvonalán épült fel.


Az épület a 20. században több átalakításon esett át, így az eredeti U helyett ma L alakú az alaprajza. Állapota az elmúlt évtizedek alatt leromlott.
A közlemény idézi Barcza Attilát, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, aki a Rózsaház átadója alkalmából azt mondta, hogy az épület és annak funkciója tovább erősíti a térség turisztikai vonzerejét.


Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy az elmúlt években sikerült elérni, hogy az Esterházy név hallatán mindenkinek a fertődi kastély jusson eszébe.

Forrás: MTI