Négyezer néző vehet részt a Brit Awards zenei díjátadó gálán, amelyet május 11-én a londoni O2 arénában rendeznek meg.

A Brit Awards gálája lesz az első olyan nagyszabású rendezvény, amelyet ilyen komoly közönség részvételével tartanak meg a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után Nagy-Britanniában.

A rendezvényt a brit kormány kutatóprogramjának keretében engedélyezték: a kormány azt vizsgálja, hogy megrendezhetőek-e biztonságosan zárt térben, távolságtartás megkövetelése nélkül ilyen nagy közönséggel megtartott események.

A közönség, amelyből 2500 fő ajándékba kapja a belépőjegyet, mivel a járvány elleni védekezés alatt kulcsfontosságú munkát végzett, nem visel majd maszkot az arénában. Azt azonban minden belépőnek igazolnia kell, hogy nem koronavírus-fertőzött.

A ceremónia után megint tesztelik őket, és kontaktadataikat is meg kell adniuk. Az eredményeket a brit koronavírusteszt- és -követési rendszerben dolgozzák fel.

A négy díjra jelölt Dua Lipa közleményében úgy fogalmazott: nagyon örül, hogy egy ilyen kemény év után a rendezvényen elismerhetik a járvány frontvonalában dolgozókat. Mindenkinek inspirációt jelentettek.

„A Brit Awards-gálát pedig, amely mindig is különleges esemény volt, a jelenlétük biztos emlékezetessé teszi majd”

– írta.

Lipa a gálán a fellépők között is szerepel az O2 arénában, ahol már egy éve nem rendeztek élő zenei eseményt.

Az idei, 41 díjátadó azért is különleges, mert először fordul elő, hogy az év albuma díj mezőnyében női előadók vannak többségben.

Geoff Taylor, a brit lemezipar és a Brit Awards vezetője reményét fejezte ki, hogy a gála utat nyit az élő zenei rendezvények előtt. Hangsúlyozta, hogy szorosan együttműködnek a kormánnyal, az O2 arénával és partnereikkel, hogy minden előírást betartsanak és biztonságos legyen a rendezvény.

A koncerttermek, akárcsak a múzeumok és a vendéglátóhelyek május 17-ig még nem nyithatnak ki újra.

További kormányzati nyitási tesztek közé tartozik a május 15-i futballkupa-döntő a Wembley Stadionban.