Gyártási konzorciumra szerződött a Magyar Független Lemezkiadók Egyesülete (HAIL) az osztrák Austrovinyl gyárral – derül ki az egyesület közleményéből. Mint Décsy Eszter, a HAIL PR-, kommunikáció- és projektmenedzsment-munkatársa a Dal+Szerzőnek elmondta, hogy ez a szerződés “egyy enyhén szólva is csinos kedvezménnyel jár” az egyesület tagjai számára. Továbbá ezeket a kiadókat a gyárban “kiemelten fogják kezelni a megrendelések kezelése és ügyfélellátás szempontjából, illetve ad hoc extrakéréseket és kisebb példányszámokat is fognak vállalni.” Décsy Eszter azt is elmondta blogunknak, hogy az Austrovinyl komolyan veszi a gyártás környezetterhelési és fenntarthatósági kérdéseit.

Ezek a kedvezmények a HAIL tagjai számára elérhetők, ami jelenleg 26 kiadót jelent – a honlapon itt lehet jelentkezni. Az éves tagdíj 10 000 forint, és az említett kedvezményen túl más előnyökkel jár (csak a tagoknak elérhető workshopok, kedvezményes belépők, hazai és az IMPALA-tagság révén nemzetközi érdekképviselet stb.)

A HAIL közleménye a Mahasz adataira támaszkodva mutatja be a nemzetközi vinylreneszánsz magyar vonatkozásait. Mint az itt bemutatott, 2020-as statisztikából kiderül, 2019-ben komolyan emelkedett, 2020-ban viszont enyhén visszaesett az eladott vinylek száma. Bár az eladott CD-k példányszáma még mindig majdnem négyszerese a vinylekének, az utánuk szerzett bevételben jóval kisebb a különbség: a Mahasz szerint a 2020-ban a CD-eladások után 715 millió forint, a vinyleladások után 517 millió forint bevétele keletkezett a kiadóknak.

Ami a HAIL-tag független kiadókat illeti, Décsy Eszter szerint túlnyomó többségük szokott vinylt kiadni. Mintegy felük rendszeresen, a többi kiadó inkább “esetlegesen”, és mindössze négy cég nem jelentetett még meg zenét ilyen formátumban. 2021-re tizenegy kiadó tervez egy, öt-öt pedig két, illetve három vagy több vinyl megjelenést. Korábban ilyen felmérést nem végzett a HAIL, de Décsy szerint a 2020-as gazdasági nehézségek miatt feltehető, hogy korábban ezek a számok magasabbak voltak.

Ami a példányszámokat illeti: ez kiadványonként általában 200 vagy 300 darab; az előbbi a jellemzőbb, de az utóbbit is bevállalja a kiadók kb. 40%-a. A CD megjelenések is hasonló példányszámban készülnek, bár ott jellemzőbb a 300 darabos megjelenés. A jellemző árakról nincs pontos statisztika, Décsy szerint 5000 forint körül lehet.

A független kiadók túlnyomó többsége a Bandcampet (is) használja vinyl értékesítésre, és Décsy szerint “mindenki nagyon szereti” a platformot. Mint arról részletesen itt írtunk, a cég idén januárban indította el a saját vinylgyártó szolgáltatását, ami úgy működik, hogy csak akkor gyártják le és postázzák a lemezeket, ha összejön a megfelelő számú vevő. Ennek a működéséről a HAIL-nek egyelőre nincs tapasztalata. A Bandcamp szerint egyébként a náluk vinylt értékesítő független kiadók bevételeinek kb. fele ebből a formátumból származik; ilyen statisztika a magyar kiadókra külön nem készült.

A HAIL egyébként indított egy videósorozatot is, amelyben a kiadók vezetői beszélnek egyrészt a 2020-as évről, másrészt arról, hogy miért indítottak saját céget.