Levéltárost keres a Cambridge-i Egyetem könyvtára Stephen Hawking fizikus tízezer oldalas achívumának katalogizálására, amelyet közkinccsé akarnak tenni az interneten, és amelyet kutatási célokra is felhasználhatnak a jövőben a tudósok.

Az egyetem a közelmúltban jelentette be, hogy a 2018 márciusában elhunyt világhírű fizikus tudományos írásait és személyes tárgyait nemzeti értékként őrzik meg az örökkévalóság számára az intézményben és a londoni Science Museumban.


A 160 doboznyi archív anyag között tudományos iratok, köztük a tudósnak a fekete lyukak terén végzett úttörő kutatását rögzítő munkái, 1944-2008 között írt levelek és asszisztenseinek feljegyzési, de televíziós szerepléseinek leiratai is megtalálhatók.


A jelentkezőknek „jelentős tapasztalattal kell rendelkezniük tudományos anyagok archiválása terén, de szükség van arra is, hogy a második világháború utáni korszakot és a kortás tudományt is jól ismerjék vagy érdeklődjenek iránta” – írja BBC News.
„Nincs kétségem afelől, hogy ez egy hatalmas kihívás. A levéltáros egyik feladata lesz, hogy megértse Hawking professzor munkásságának összefüggéseit, azt, hogy kivel és mikor dolgozott együtt” – közölte Katrina Dean, az egyetemi könyvtár archívumának és modern kori kéziratainak őrzője.


Hozzátette ugyanakkor, hogy „nem vákuumban dolgozunk, együttműködünk kollégáinkkal és vannak szakembereink itt az egyetemen”.
Hawking cambridge-i egyetemi irodáját a londoni Science Museumban állítják ki a következő évben néhány kiválasztott ereklyével. Láthatóak lesznek egyebek között a tudós egyedi gyártású kerekesszékei, beszédszintetizátora, irodai bútorai.

Forrás: MTI