Megváltoztatta szabályzatát a Grammy-díjakat odaítélő amerikai lemezakadémia: megszünteti az úgynevezett titkos bizottságokat, amelyek miatt azzal vádolták az intézményt, hogy a díjak odaítélését korrupció övezi.

A 2022 januárjában kezdődő jövő évi jelölésekről az akadémia több mint tizenegyezer tagja fog dönteni azon 15-30 tagú, iparági képviselőket tömörítő bizottságok helyett, amelyek összetételét soha nem hozták nyilvánosságra.
A lemezakadémiát tavaly a kanadai The Weekend vádolta meg korrupcióval, amikor egyetlen jelölést sem kapott After Hours című világsikerű albuma, amely az egyik legkeresettebb volt a rajongók körében világszerte.


„A Grammy-díjakat korrupció övezi. Tartoztok nekem, rajongóimnak és az iparág átláthatóságának” – írta akkor Twitter-bejegyzésében.
A lemezakadémia által pénteken kiadott közlemény szerint a „változások jelentősek”, és azokat azért vezették be, hogy „biztosítsák a Grammy-díjak szabályainak és irányelveinek átláthatóságát és igazságosságát.”
A Grammy-díjak odaítélésnek folyamatát már 2019-ben bírálat érte, amikor az akadémia volt vezérigazgatója, Deborah Dugan azt állította, hogy a szervezet egyes tagjai a lemezakadémia szavazásán barátaikat és kollégáikat juttatták előnyhöz.
Akkor a lemezakadémia valótlannak, félrevezetőnek és tévesnek nevezte Dugan állításait.


A One Direction fiúbanda egykori tagja, Zayn Malik márciusában felszólította a szervezetet, hogy oszlassa fel a titkos bizottságokat. „Nyomást gyakorlok és harcolok az átláthatóság és mindenki részvétele érdekében. Biztosítani kell, hogy díjazzuk és ünnepeljük mindenki kreatív kiválóságát” – írta az idei Grammy-díjak átadása előtti Twitter-üzenetében.
A lemezakadémia azt is bejelentette, hogy két új kategóriában is díjazni fogja a zenészeket, ezzel 86-ra emelve az évente odaítélt Grammy-díjak számát.

Forrás: MTI