Koncertlemez jelent meg a Pink Floydtól és a New Ordertől. A két legendás brit zenekar élő anyagait a Warner adta ki: az egyiket több mint három évtizede rögzítették, a másikat 2018-ban.

Az 1965-ben alakult Pink Floyd a kilencvenes évek közepéig volt kiemelkedő szereplője a nemzetközi rockzenei színtérnek, lemezeik 250 millió példányban keltek el. 1990-es knebworth-i koncertjük anyaga korábban csak kalózkiadványokon volt elérhető.


A csapat 1973 és 1979 között három lemezzel (The Dark Side of the Moon, Wish You Were Here, The Wall) óriási sikereket ért el, ám Roger Waters dalszerző, énekes, basszusgitáros 1985-ben feloszlatta a bandát. A három tag(David Gilmour – ének, gitár; Richard Wright – billentyűs hangszerek, ő 2008-ban elhunyt; Nick Mason – dob) jogvita és pereskedés után folytatta.


A kelet-angliai Knebworth rockfesztiválján 1990. június 30-án a Pink Floyd volt a fő műsorszám, előtte a nap folyamán Paul McCartney, Elton John, a Dire Straits vagy a Genesis is fellépett. A Floyd a 120 ezres közönség előtt legismertebb dalait (köztük a Money-t, a Shine On You Crazy Diamond-ot, a Wish You Were Here-t) adta elő, a poszt-Waters évekből csak egyet játszott, a Sorrow-t. A közreműködő zenészek között volt mások mellett Candy Dulfer holland szaxofonos (fellép az idei Paloznaki Jazz Pikniken).


A mostani kiadványra David Gilmour és Andy Jackson hangmérnök az eredeti mesterszalagokról keverte újra az anyagot. A Live at Knebworth 2019 decemberében egy monstre és méregdrága, 18 lemezes dobozban (The Later Years 1987-2019) már megjelent, önálló CD-ként és LP-ként azonban először érhető el.
A néhai manchesteri Joy Division romjain 1980-ban alakult New Order számos koncertanyagot publikált az elmúlt négy évtizedben. A most megjelent, a csapat egyetlen 2018-as angliai koncertjének felvételét tartalmazó Education, Entertainment, Recreation című kiadvány talán az eddigi legigényesebb.


A New Order (a mai felállásban Bernard Sumner, Stephen Morris, Gillian Gilbert, Phil Cunningham és Tom Chapman zenél) 2011 óta már Peter Hook basszusgitáros nélkül járja a világot és készít lemezeket. A koncertekről nem hiányozhatnak a régi nagy slágerek, köztük a Blue Monday, a Temptation, a True Faith, a The Perfect Kiss, a Bizarre Love Triangle, a Regret vagy a Crystal.


Ezek a dalok elhangzottak 2018. november 9-én a híres londoni Alexander Palace-ben adott koncerten is, ám mellettük számos kevéssé ismert, illetve élőben ritkán elhangzó szám (Vanishing Point, Love Vigilantes, Sub-Culture, Ultraviolence) szerepel a felhozatalban. A két óra húsz perces műsorban a Joy Division négy dala is helyett kapott, köztük a Love Will Tear Us Apart.
A kiadvány magyar vonatkozása, hogy a koncert Richard Wagner A Rajna kincse című operájának előjátékával indul: a bejátszás a Bécsi Filharmonikus Zenekar felvétele, amelyen a karmester Solti György volt. A felvétel 2 CD, 2 CD+Blue-ray, 3 vinyl, valamint egy ezeket együtt és további extrákat tartalmazó dobozban is elérhető.

A kiadványokat a Magneoton/Warner forgalmazza Magyarországon.

Forrás: MTI