A popsztár Taylor Swift is szerepet kapott David O. Russell új filmjében – számolt be róla a Variety.com.

A New Regency produkciójában az énekesnő olyan színészekkel játszott, mint Christian Bale, Margot Robbie, John David Washington, Rami Malek és Zoe Saldana.


Az Amerikai botrány és a Napos oldal rendezője maga írta új filmje forgatókönyvét. Ez lesz az első mozikba kerülő játékfilmje a Jennifer Lawrence főszereplésével forgatott, 2015-ben bemutatott Joy című film óta.
Sem az új film címét és sem történetének szinopszisát nem hozták még nyilvánosságra, de a produkciós munka már befejeződött. A filmet a Disneyhez tartozó 20th Century Stúdió forgalmazza majd egy később bejelentett időpontban.


Swift a pandémia alatt nagyon sokat dolgozott, két albuma is elkészült, a Folklore és az Evermore. Korábban is szerepelt már mozifilmben, 2010-ben debütált a Valentin nap című romantikus vígjátékban, legutóbb az Andrew Lloyd Webber musicaljéből készült Macskák filmváltozatában láthatták a mozinézők. A Sundance Filmfesztiválon 2020-ban mutatták be a Miss Americana című dokumentumfilmet, amely róla készült.

Forrás: MTI