Egy kaliforniai házaspár 18 ezer dolláros (5,3 millió forint) pénzbírságot kapott, mert illegálisan irtottak ki az államban védettséget élvező jckat (Yucca brevifolia), hogy telkükön helyet csináljanak készülő házuknak.

A sivatagban őshonos józsuéfák Kaliforniában a veszélyeztetett fajok listáján szerepelnek, és szigorúan védettek.


Nathaniel Arnold, az állam halászati és vadvédelmi hivatalának helyettes vezetője elmondta, hogy várakozásaik szerint a súlyos pénzbírságnak visszatartó ereje lesz, és megvédi a józsuéfákat az ingatlanfejlesztések miatti pusztulástól.


A The Guardian beszámolója szerint a helyi hatóságok februárban indítottak vizsgálatot a fák kiirtása miatt, amikor egy szomszéd észrevette, hogy egy traktorral döntik ki tucatszám a fákat.


A házaspár azzal védekezett, hogy azt hitték, a józsuéfákat egy bizonyos méret alatt ki lehet vágni. A hivatal azonban felhívta rá a figyelmet, hogy ez tévedés, teljesen mindegy, hogy milyen nagy a fa, mindenképpen törvényi védelem alatt áll, és nem lehet kivágni.


A gyökerestül kidöntött józsuéfákat a helyszínre érkező hatóság a házaspár telkén találta meg egy gödörbe temetve.


A hivatal példányonként 4100 dolláros, összesen 18 ezer dolláros bírságot szabott ki a természetkárosításért június elején.


A házaspár a helyi lapok beszámolója szerint együttműködött a hatóságokkal, és már részben be is fizette a bírságot. A büntetés egy részét a Joshua Tree Nemzeti Parkban vagy a Mojave-sivatagban végzett önkéntes munkával törleszthetik.


A klímaváltozás okozta aszályok miatt a józsuéfák különösen veszélyeztetettek. Egy 2020 augusztusában a világ legsűrűbb, idős józsuéfák alkotta erdejében pusztító tűzvész okozott óriási kárt a Mojave-sivatag természetvédelmi területén.

Forrás: MTI