Szombaton több nagyvárosban is utcára vonultak tüntetők Angliában, hogy kifejezzék tiltakozásukat, amiért a kormány extra jogosítványokkal ruházná fel a rendőröket a tüntetéseken történő intézkedésekhez.

A rendőrség, a bűnüldözés és a bűnügyi bíróságok jogosultságait erősítő jogszabály megkönnyítené a rendőrök számára egyes tüntetések feloszlatását, azáltal, hogy lehetőséget kínálna a tüntetések időtartamának, vagy akár a zajszint korlátozására is. Aktivisták csoportjai attól tartanak, hogy a rendőrség szisztematikusan használja majd ezeket a jogosítványokat, és visszaél majd velük. 

Mióta márciusban a jogszabályt beterjesztették a parlament elé, szórványos tüntetések kezdődtek a szigetországban, elsősorban Anglia délnyugati részein, Bristolban és környékén, ahol összecsapásokra is sor került a hatóságok és a tüntetők között. Többen üvegekkel és kődarabokkal dobálták meg a rendőröket. 

Szombaton az országszerte több nagy megmozdulást szervező Extinction Rebellion és a BLM-mozgalom aktivistái is csatlakoztak a tüntetőkhöz, akik „Kill the bill” molinókkal vonultak fel Londonban és több más nagyvárosban, köztük Manchesterben, Leedsben, Brightonban. Londonban több mint 500-an vonultak fel, és kisebb összecsapásokra is sor került a tiltakozók és a hatóságok között. (Reuters)

https://444.hu/2021/04/03/a-tuntetesek-szigoritasa-ellen-tuntettek-angliaban?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-tuntetesek-szigoritasa-ellen-tuntettek-angliaban