A Perseverance marsjáró által végzett legújabb kísérlettel közelebb kerültünk a Mars meghódításához.

A februári sikeres landolás óta szinte az egész világ igatottan figyeli a NASA legújabb bolygókutatási projektjét, melyben a Perseverance jármű kapta az egyik főszerepet. A Mars felszínét azóta is serényen kutató jármű többcélú kialakítása lehetővé teszi, hogy az eddiginél alaposabb és előremutatóbb vizsgálatokat végezzenek a légkörrel kapcsolatban.

Ezen vizsgálatok közé tartozó kísérleti eljárás eredményét osztotta meg a publikummal a NASA, akik a sikert látva közelebb érzik azokat az egyelőre futurisztikus célokat, melyek rendszeres emberi látogatást tesznek lehetővé a vörös bolygón.

De mi is történt pontosan?

A járműre szerelt MOXIE egységnek (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) egyetlen feladata van, hogy a Mars szén-dioxid alapú atmoszférájának egy részét oxigénné alakítsa át. Az első, lezárult kísérletben annyi oxigént sikerült termelnie, ami egy űrhajósnak körülbelül 10 percre lenne elegendő.

Ez első hallásra nem tűnhet túl soknak, ugyanakkor maga az eszköz is a kísérleti fázishoz lett igazítva, az össztömege mindössze 17 kilogramm, a méreteit tekintve pedig leginkább egy kenyérpirítóhoz hasonlítható.

A NASA értékelése szerint egy erőteljesebb és nagyobb méretű változat akár a bolygóra érkező űrhajósok teljes oxigénellátását biztosítani tudná, ráadásul nemcsak a rövidebb séták alkalmával, hanem a felszíni küldetésekhez szükséges ideiglenes letelepedés során is.

A Marson kiépített létesítmények oxigénellátása önmagában izgalmas előrelépésnek számít, ám a szakemberek egy másik fontos szempontra is rámutattak a kísérlet kiértékelése során.

Az űrhajók le- és felszállásához szükséges hajtóművek működéséhez elengedhetetlen elem az oxigén, amit jelenleg kizárólag szállítható formában tudnak biztosítani az egységek számára. A küldetéseket követő felszálláshoz szükséges mennyiség viszont túl nagy ahhoz, hogy az odaszállítása megoldható legyen, ezért a helyszíni kitermelés jelentheti a kulcsot a probléma megoldásában.

A MOXIE által szállított eredmények tehát beindították a NASA kutatóinak és tervezőinek az agytekervényeit, ám a kis eszközre még egy sor további teszt és kísérlet vár. Eltérő hőmérsékleti és légköri viszonyok mellett is vizsgálni kell a szén-dioxid oxigénné történő átalakítást, melynek hatékonysága is kulcsfontosságú a folyamat során.

A tény természetesen ettől még tény marad, a Perseverance eljuttatta az első olyan eszközt a Marsra, ami képes oxigént előállítani az atmoszférából.

https://pcworld.hu/pcwlite/oriasi-merfoldkovet-ert-el-a-nasa-a-marsi-legkor-atalakitasaban-293430.html