Három korcsoportban hetvenegy produkció méreti meg magát a Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztiváljának döntőjében június 4. és 6. között Szarvason.

„A hazai néptáncos tehetséggondozás legkiemelkedőbb fóruma ez, a szakma legismertebb képviselői közül nagyon sokan itt mutatták be tehetségüket először” – mondta Sikentáncz Szilveszter, a szervező Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.


A tavaly 30 éves egyesület idei fesztiváljának válogatóján mintegy ezer gyermek és több mint ötszáz produkció versenyzett, közülük 71 jutott be a szarvasi fináléba. A járványügyi intézkedések miatt a döntősök csak a zsűri, pedagógusaik és kísérőik előtt mutatják be produkciójukat, közönséget nem engednek be a nézőtérre.


„A gyerekek saját régiójukból mutatnak be egy kötelező anyagot, emellett egy szabadon választott tánccal versenyeznek. A legjobb szólisták a fiúknál a Bokrétás Táncos, a lányoknál a Pántlikás Táncos címet nyerik el. A húsz legjobb előadó a jövő évben egy kiemelt külföldi rendezvényen képviseli Magyarországot” – tette hozzá Sikentáncz Szilveszter.
Kitért arra, hogy segíteni szeretnék az évszázadok alatt kikristályosodott magyar néptánckincs továbbörökítését és a hagyományokhoz hű megőrzését. A döntő élőben követhető az egyesület YouTube-csatornáján.

Forrás: MTI